|
|
 |
|
A játékasztaltól Hollandiáig
|
|
|
A Tudor Alapítvány tehetséggondozó műhelyeiben fontos szerep jut a stratégiai táblajátékoknak. Egyik diákjuk a Hollandiában megrendezett korosztályos Dáma Európabajnokság legjobb magyar pontszerzője lett.
A Tudor Alapítvány szakemberei tehetséggondozó műhelyeikben az elmúlt évben is folytatták esélyteremtő tevékenységünket. A négy Tudor Műhelyben (Budapest-Csepel, Budapest-Józsefváros, Polgár és Szombathely) összesen 65 tehetséges, de nehéz körülmények között élő gyereknek segítettek munkatársaik általános iskolai tanulmányaik végzésében, hogy szerencsésebb helyre született társaikhoz hasonló eséllyel kerüljenek középiskolába. A már középiskolába járó volt tudorosok sorsának alakulását is figyelemmel kísérik, és tanulmányaikat lehetőségeinkhez mérten próbálják segíteni. Munkájuk eredményességét néhány kiemelkedő siker is jelzi. Szombathelyi középiskolásaik közül ketten felsőfokú angol nyelvvizsgát tettek. Egy ugyancsak szombathelyi középiskolás kislány az Orbis Institute pályázatán vett részt, és 2009 nyarán négy hetet az USA-ban tölthetett nemzetközi ifjúsági vezetőképző táborban. Egy hetedikes józsefvárosi gyerekük a Magyar Dámaszövetség költségén részt vehetett a Hollandiában rendezett korosztályos Európa-bajnokságon, ahol a legjobb magyar pontszerző lett. (A műhely programjában kezdettől fogva fontos helyet kapnak a készségfejlesztő stratégiai táblajátékok.)
További hírek »
|
|
|