A látókör szélesítése, egymás eredményeinek megismerése, a szakterületek közötti párbeszéd lehetőségének megteremtése a Kutató Tanárok Országos Szövetsége konferenciájának legfőbb célja – mondta el honlapunknak Réti Mónika, a szervezet titkára.

„Egymástól tanulunk” – e gondolat jegyében gyűlnek össze évente kétszer azok a pedagógusok és oktatásmódszertannal foglalkozó szakemberek, akik mindennapi oktatómunkájuk mellett tudományos kutatással is foglalkoznak. Az idei első konferencián, melyet január 30-án rendeznek Budapesten, a megváltozott műveltségtartalomnak az oktatásra gyakorolt hatását tekintik át több, egymást követő tematikus szekcióban. A szervezők szándéka a résztvevők látókörének bővítése, ezért a konferencián arra ösztönzik a résztvevőket, hogy a különféle témákkal, szakterületekkel foglalkozók meghallgassák egymás előadásait – emelte ki
Réti Mónika.
Egyetemes törekvésünk, hogy a világról minél alaposabb, árnyaltabb képet alkossunk. Az emberiség történelme során egyre több információ birtokába jutott, egyre részletgazdagabb módon tudta leírni a bennünk, körülöttünk, velünk megfigyelt és tapasztalt jelenségeket. A tudományok széttagolódásával párhuzamosan egyre reménytelenebbé vált az a vállalkozás, hogy a világról teljes képet kapjunk. Feleslegessé vált volna tehát a műveltség? Vagy inkább gyakorlatiassá lett? Esetleg mértéke változott?
Korunk egyik nagy kihívása, hogy az általános műveltségről alkotott kép jelentős változásokon ment át. A modern társadalmakban más műveltségtartalmak kerülnek előtérbe, mást értünk tudás és műveltség kapcsolatán. Ezeket a változásokat a pedagógusok napi munkájukban nap mint nap tapasztalják. A tanítás egyik feladata, hogy a műveltséget közvetítsen. De mit értünk műveltség (általános műveltség, természettudományos műveltség ) alatt? Hol a természettudományos műveltség szerepe az általános műveltségünkben? Hogyan segíti a transzdiszciplináris gondolkodás, az interdiszciplináris kutatás, a hálózatosodás a műveltség kiteljesedését? Hogyan jelenik meg kultúránk a műveltségünkben illetve műveltségünk a kultúránkban? Mit adhat a klasszikus műveltség a modern kor emberének? Hogyan motiváljuk növendékeinket arra, hogy törekedjenek műveltségük gyarapítására? Milyen eredményes módszerekkel segíthetjük a műveltség gazdagodását? Hogyan adható át az az öröm, ami a kultúra művelésének, műveltségünk gyarapításának révén érhető el?
Ezekre a kérdésekre keresik a választ a konferencia előadói.
A konferencia programja:9.30 MegnyitóFodor Erika elnök
9.45 KUTOSZ események, eredmények 2009Réti Mónika titkár
10.30-12.30 I. szekció: Műveltség, iskola, kultúraKovács Imre Attila (Lánczos Kornél Reálgimnázium, Székesfehérvár)
Hogyan tájékozódjunk a szószban? - A paradoxonok kora
Dr. Bodnár Elek István ny. tanár, Encs
Elemző barangolás a pedagógia fogalomerdejében
Dr. Lennerné Patkó Ildikó (Berzsenyi Dániel Gimnázium, Celldömölk)
Középiskolák-átjárhatóság-műveltségtartalom
Fodor Erika (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest)
Kapcsoltam, tehát vagyok - az oktatás, nevelés célja a XXI.sz.-ban
Gecsei Edit (Csomai ÁMK Széchenyi István Körzeti Általános Iskolája)
Interdiszciplináris kapcsolatok a regionális kultúra tanításában .
Réti Mónika (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest)
Tanulási környezetek
13.00-16.20 II. szekció: Műveltségátadás, jó gyakorlatokDr. Laczkó Mária (Pestlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, Budapest)
Az anyanyelvi műveltség jelene és jövője
Szentpáli Csaba (Reálgimnázium, Székesfehérvár)
Válaszút előtt? Hagyomány és újítás a magyar nyelv és irodalom tanításában
Táborosi Zsuzsanna (Lánczos Kornél Reálgimnázium, Székesfehérvár)
A jelenkor tanításának szükségessége és módszere
Váray Károly Barcs
A Zrínyi TDK és Váray Károly kutató tanár munkássága
Nyerkiné Alabert Zsuzsanna (Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros)
Rapid randi a tudományokkal, avagy tudásátadás diák módra
Józsa Tamás (Hild József Építőipari Szakközépiskola, Győr)
Környezettudatos építés tegnap, ma és holnap
Lippai Edit (Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Budapest)
Olvasható iskola
Dr. Radnóti Katalin (ELTE TTK Fizika Intézet, Budapest)
A fizika- és a kémiatanítás eredményessége
Dr. Nagy Lászlóné (Szegedi Tudományegyetem, Biológiai Szakmódszertani Csoport)
Fogalmi keret az egészségműveltség, egészségmagatartás oktatási környezetben való méréséhez
Lenczné Vrbovszki Judit Petőfi Sándor (Evangélikus Gimnázium, Bonyhád)
A korszerű műveltség határai – diákkutatások Lotz János nyelvészprofesszor munkásságáról
16.30-17.00 Kerekasztal-beszélgetés Fodor Erika és Józsa Tamás vezetésévelA KUTOSZ jövőjéről szóló kerekasztal-megbeszélésen szívesen látjuk mindazokat, akik céljaink megvalósulását hajlandók ötleteikkel, javaslataikkal előmozdítani.
Védnökök: Sólyom László köztársasági elnök
Pálinkás József az MTA elnöke
Hiller István oktatási és kulturális miniszter
Helyszín: ELTE TTK Északi Tömb (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
100 A előadóterem
Időpont: 2010. január 30. szombat, 9.30 – 17.00
További információ A
Kutató Tanárok Országos Szövetségének honlapján található.