Először találkoztak a Tehetségpontok képviselői Felvidéken
A gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége hívta össze első alkalommal a dél-nyugat szlovákiai tehetségpontok képviselőit kerekasztal beszélgetésre. Cseri Ilona beszámolója.
Nem a tehetség, hanem az "égő vágy" tesz győztessé.
Jim Dornan

A rendezvényre 2010. január 22-én 13.00 órai kezdettel került sor a gútai magániskola oszlopgalériájában.

A kerekasztal-beszélgetés a felvidéki tehetségpontok működtetésére, tevékenységi formáira a pályázati források feltárására, a tehetségpontok hálózatának koordinálására, a továbbképzési lehetőségek megteremtésére, a tehetségpontok együttműködésére irányult.

Az ülésvezető Pék László, a SZMPSZ elnöke volt. Megnyitója után a házigazda, Szokol Dezső mérnök köszöntötte a jelenlévőket, majd az iskola igazgatója – Murányi György - a helyi művészeti oktatásról beszélt. A gútai magániskola tehetségpontjának tevékenységét Cseri Ilona vázolta fel, aki egyben a rendezvény koordinátora volt.
A kerekasztal – beszélgetés első részében bemutatkozott a hagyományőrzéssel foglalkozó galántai tehetségpont, melynek vezetője Szanyi Mária. Fodor Mária a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán alapiskola rajzos tevékenységet felkaroló munkáját mutatta be . Psenák Ildikó a nyitrai egyetem Közép- Európai Tanulmányok karának tudományos kutató és fejlesztési dékánhelyettese az egyetemi hallagtók eddigi tehetséggondozással kapcsolatos előadássorozatáról beszélt, melyet Mező Ferenc doktor úr tartott. A jövőt illetően felvetődött, hogy az egyetem akkreditál majd tehetséggondozó képzést is. Nem hiányzott a sporttevékenység sem: a dunaszerdahelyi vidékfejlesztési iskola tehetségpontja ezt tűzte zászlajára. Vezetőjük ugyanolyan lelkesen beszélt a keze alatt nevelkedő ifjú titánokról, mint Győző Andrea a búcsi alapiskola szerteágazó tevékenységéről.

Az ülésvezető kitért a többi felvidéki tehetségpont rövid bemutatására is. Fuszek Csilla ,a Csányi alapítvány és a Géniusz Program képviseletében a konferenciákról tájékoztatott, míg Dusicza Erika a gyakorlati példákat vázolta. Mindketten a jó gyakorlatok tárházának megalkotásán dolgoznak. Rajnai Gábor az akkreditációról és minőségi munka elismeréséről beszélt. Nem titkolta a hiányosságokat sem  , de bizakodó volt az eddig felmutatott tevékenységek láttán. A jelenlegi tehetségpont statisztikák mellett az akkreditáció folyamáról és az azt követő munkáról is tőle hallottunk.

A jelenlévők meghívást kaptak a Központi Tehetségnapra, melyre március 25-27 között kerül sor a budapesti Millenárisban.

Az ülés folyamán sor került azon elvárások megfogalmazására,  melyek alapján a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének képviselői hatékonyabb formában segíthetik - közös szervezésben a magyarországi Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal – a felvidéki tehetséggondozást.

Az első dél-nyugat szlovákiai tehetségpontok kerekasztalának ülése hozzásegített egyrészt egymás munkájának megismeréséhez, másrészt  a tapasztalt szakemberek beszámolója által bepillantást nyerhettünk abba a munkafolyamatba, amely még előttünk áll. Azt hiszem a jelenlévők nevében is mondhatom, hogy bátran áll minden intézmény az események elébe.
További hírek »