Kik és milyen mozzanatok voltak a legfontosabbak abban, hogy sikerült kibontakoztatnia a tehetségét?

A falumban, Bagon működött a Muharay Elemér Népi együttes, ez a közeg alapvetően meghatározta az én zenéhez, tánchoz, élethez való viszonyomat. Rónai Lajos zenetanár adta a kezembe az első népzenei felvételeket, Maczkó Mária és Benedek Krisztina énekesek a nyári táborokban tanítottak nekem népzenét. Avar Judithoz négy évig jártam klasszikus énekre, nagy nagy szeretettel és szakmai tudással foglalkozott velem.

Sok fontos zenei és emberi hatás ért azoktól a zenésztársaktól, akikkel aktuálisan együtt dolgoztam, de ezekben az években már a mélyvízben tanultam úszni, azaz az együttműködés alatt szívtam magamba azt, amire szükségem volt.   A fontosabb nevek Szőke Szabolcs, Monori András, Szalai Péter, Sebő Ferenc.

És hát fontos mozzanat volt még az, hogy folyton énekeltem, folyton, megállás nélkül. És hogy rájöttem arra, hogy a belső utakon járva dalok születnek, és ettől könnyebb és vidámabb élnem.

Mit gondol mi az, ami idehaza megakadályozza azt, hogy ez többeknek hasonlóképpen sikerüljön? Mit tudna tanácsolni a majdani pályatársaknak: mire vigyázzanak?

• Mindig legbelülre tartani. Ez nem feltétlenül könnyű, hiszen ott saját magunkkal találkozunk, a gyenge részeinkkel is. De az is mi vagyunk. Megéri mindig megkérdezni magunkat, minden problémánál, vagy minden alkotásnál, felkérésnél: mi van erről bennem legbelül? Mit érzek, ha ezt és ezt csinálom? Mi a fontosabb, az, amit érzek, vagy az, amit mások mondanak? (Mások mindig magukról beszélnek, akkor is, ha látszólag rólunk…)
• Mindig megvizsgálni, hogy hogyan kapcsolódunk ahhoz, amit alkotunk, kutatunk, stb. Az érzelmeink, az intellektusunk, a teljes személyiségünk, legbelső kérdéseink hogyan vannak benne abban, amit csinálunk.
• Nemet mondani. Sok sok nemet. Nem mások ellen, magunkért.

Ha ezeket követjük, kialakul egy nagyon erős belső tengely, aminek a mentén lehet alkotni, zenét, életet, bármit. Tudni fogjuk, hol van számunkra hely, hol öröm lennünk, és hol nincs. S bár halljuk, de nem függünk mások véleményétől, elismerésétől.