Tehetségpontok
Budapest - Napkör Mentálhigiénés Alapítvány Tehetség Műhelye A Napkör Alapítvány felvállalt küldetése:
  • A lakosság széles rétegei számára elérhető lelki segítségnyújtás és lelki egészségfejlesztő lehetőségek biztosítása,
  • hátrányos helyzetű személyek, rétegek, vallási-, etnikai kisebbségek társadalmi integrációjának elősegítése,
  • a hazai lelki egészségvédelem fejlődésének, a mentálhigiénés kultúra terjedésének elősegítése.
A Napkör Alapítvány Tehetség Műhely a tehetséggondozásban és a sajátos nevelési igényű gyerekek ellátásában tapasztalt szakemberekkel együttműködve a kiemelkedő képességű, és kiemelkedő képességű, de sajátos képesség-struktúrája, érzelmi és viselkedési sajátosságai miatt a beilleszkedésben nehézségekkel küzdő kisgyerekek (félévestől - 12 éves korig) fejlődését segíti speciális módszereivel. A gyerekek gyenge pontjait erősségeiken keresztül fejlesztve - nemcsak képességeik, hanem személyiségük fejlődésében is - támogatjuk. Mint egy mentálhigiénés alapítvány munkacsoportja, a másság és a beilleszkedés kérdésében nemcsak a gyermekekkel, hanem a szülőkkel is foglalkozunk, így a tehetségesek fejlődésének hátterét is igyekszünk erősíteni.

Képviselő személy
  • Neve:  Potocki Ágnes
  • Postacíme: 1039 Budapest, Kabar u. 4.
  • Email-címe: potockiagi@gmail.com
  • Telefonszáma: 06 20 42 46 48 3
Kapcsolattartó személy
  • Neve:  Szabó Krisztina
  • Postacíme: 1081 Budapest, Rákóczi út 65. I. emelet 5.
  • Email-címe: kriszab@gmail.com
  • Telefonszáma: 06 20 312 10 58
A Tehetségpont tervezett hatóköre és együttműködései

A Napkör Alapítvány az egész országból fogad klienseket, de főképpen Budapestről és környékéről érkeznek az ellátást keresők.

Együttműködő intézmények:
  • Budai Művészeti Iskola
  • Eleven team
  • ELTE Tanítóképző Zenés Színpada
  • "Gyerek-rajz-sziget" nyári alkotótábor gyerekeknek
  • Menő Manók Alapítvány
  • Ponton Kulturális Sport és Szabadidő Egyesület
  • Pozitív Szakmai Egyesület
  • Victory Martfűi Kyokushin Karateklub
A Tehetségpont specifikus és konkrét programjai

Elsősorban a legellátatlanabb korosztály, a kisgyerekek (félévestől - 12 éves korig) számára kínálunk széleskörű egyéni és kiscsoportos komplex fejlesztő foglalkozásokat:

  • "Zenebölcsőde." Családi program
  • "Zeneóvoda." Játékos fejlesztés
  • Hangszeres zenei fejlesztés: furulya és népzene
  • Zene és ritmika a fejlesztésben.( Helyesírás és figyelem fejlesztése)
  • Alapozóterápia, be- és kivezetés a mozgásterápiában
  • Görög tánc
  • Sportmozgások és családi sportnapok
  • Origami és mandalaművészet.
  • Bábkészítés, bábozás
  • Tánc és drámajátékok
  • Nyelvi játékok
  • Beszédindítás, beszédfejlesztés
  • Beszédritmuszavarok terápiája
  • Beszédészlelés, beszédértés, szövegértés terápiája
  • Iskolaelőkészítő tehetségeseknek. Iskolára váltás: alapkészségek fejlesztése
  • Alkotás számítógéppel
  • Szorobán  - japán számolási eszköz a számolás megkönnyítésére
  • Angol nyelv tanulása másképpen
  • Tanulási zavarok kezelése
  • Tanulásmódszertan
  • Kreatív tanulmányi és művészeti alkotó versenyek
  • Tehetséggondozó tematikus projektek
  • Szülőprogramok: szülőklub, tanácsadás, tanulási módszerek átadása
Eredményesség és hatékonyság, munkastílus

    A Műhely szakemberei képességfelméréseket végeznek az iskoláskorú gyerekeknél a foglalkozások megkezdése előtt, hogy az erősségeket és gyenge pontokat feltérképezzék, és ha indokolt más intézményekhez kiközvetítsék. Kisgyermekeknél a szülő kikérdezése és a gyerek tevékenységének megfigyelése alapján történik a felmérés.
A szülők a minőségbiztosítás kereteiben kérdőívet töltenek ki az egyes foglalkozássorozatok lezárta után.

    Az Alapítvány formai jellegében hordozza a civil jelleget. A szakemberek teljes szakmai szabadságot élveznek, együttműködésük informális hálózatként valósul meg. Rendszeres konzultációk és esetmegbeszélések képezik a szakmai támogatást.