Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert egy inspiráló: tehetséges, értelmes és érdeklődő emberekből álló családba születtem. Nem véletlen tehát, hogy kicsi koromtól kezdve rengeteg különböző dolog keltette fel az érdeklődésemet; tulajdonképpen szinte bármi érdekességben örömömet leltem, és ez a mai napig változatlanul így van. A többiek között szerepelt a zene is, ami rögtön különösen fontossá vált számomra, miután elkezdtem tanulni: ebben találtam a legtöbb örömet, kihívást, izgalmat és művészi tartalmat.
A klasszikus zene a kisgyerekektől is rengeteg koncentrációt és kitartást igényel, amit sokan korlátnak, de legalábbis egyfajta nehézségnek látnak. Nekem azonban ez teljesen természetesnek tűnt, hiszen szinte bárki, akit a családomban vagy a szűkebb környezetemben megismertem, nagyon elmélyülten, elszántan és erőt nem kímélő komolysággal foglalkozott a saját munkájával vagy érdeklődési körével. Középiskolásként is abban erősítettek meg a tanáraim, hogy mindenkinek a legtöbbet kell kihoznia magából, minél több új dolgot kell megismernünk, és hogy az ebbe fektetett sok idő és energia a legértékesebb dolgok egyike az életben. Így megtanultam, hogy a sikerességhez mindenkinek hihetetlenül sok erőfeszítésre, nyitottságra és valóságos kitartó munkára van szüksége. Ezért szeretek szorgalmasan dolgozni; óriási öröm számomra, ha egy nehéz feladatot oldhatok meg, vagy elsőre esetleg még kivitelezhetetlennek látszó, új megoldásokat sajátíthatok el.
Persze mindeközben – mint mindenkit – engem is millió kisebb-nagyobb kudarc ér; tehát meg kell tanulni gyorsan talpra állni és teljes erővel folytatni a munkát. Úgy érzem, ehhez elengedhetetlen, hogy az ember olyasvalamivel foglalkozzon, ami tényleg szerves része a személyiségének, és ezért képes tűzön-vízen át kitartani mellette.
Rám nagyon jó hatással van, ha magas képességű személyekkel vagyok körülvéve, és hálás lehetek azért, hogy nemcsak a magánéletemben, hanem az iskoláimban is mindvégig részese lehettem ennek. A tehetséges és sikeres emberek egyrészt nagyon motiválóak, ezért például segítenek abban, hogy a nehéz helyzetekben ne adjam fel, ne értékeljem túl a saját sikereimet vagy sikertelenségeimet; másrészt alapvetően megerősítenek egyfajta jó munkamorálban és az ehhez kapcsolódó örömben.
Hogy mit látok a legnagyobb nehézségnek a tehetségek kibontakozásában? Noha az én történetem nem ezt igazolja - nyilvánvalóan sok tehát a kivétel is -, a tehetségesség kibontakozásának egyik legszembetűnőbb nehézségét ma Magyarországon a társadalmi és szociális viselkedésben látom. Úgy tapasztalom, hogy az emberek szeretik saját képességeiket, sikereiket vagy sikertelenségeiket, eredményeiket vagy kudarcaikat pozitív és negatív irányban egyaránt eltúlozva, alapvetően nem őszinte módon kommunikálni. A lehetőségeket, megmérettetéseket gyakran nem világosan, átláthatóan interpretálják egymásnak. Mindez talán azért van, mert a társadalmunk egyszerre tart az "igazi" sikerességtől és a sikertelenségtől is. Emellett sok ember számára mintha nem lenne olyan fontos érték a valódi munka, tanulás és erőfeszítés, hanem kizárólag a végeredmény a jelentős. Pedig a tényleges kiteljesedéshez mindezek csak együtt vezethetnek el. Bárki, akit nagyon boldognak, kiegyensúlyozottnak, tehetségesnek és sikeresnek tartok, olyan nehézségeket, próbatételeket állt ki és oldott meg tisztességesen és igazi, saját befektetett energiákkal, amitől mások esetleg már a kezdetek kezdetén visszariadtak volna. Talán a hozzáálláson lehetne tehát változtatnunk; így mindannyian sokkal jobban örülhetnénk egymásnak – és magunkat is jobban éreznénk!
