Spohn Márton

Spohn Márton, a Kutató Diákok Országos Szövetségének tagja nemrég a Magyar Innovációs Szövetség kiküldöttjeként elsõ díjat nyert egy uniós versenyen biokémiai kutatásával. Márton sikerében a multidiszciplináris szemlélet mellett komoly szerepet játszott a jó marketing is, amit nagyrészt maga épített fel.

"A részvétel a legfontosabb, ez egy szép mondás, de ha lehet nyerni is, akkor arra kell törekedni" - mondja az alig 18 éves, középiskolás Spohn Márton, aki kiemelkedő tehetségével irányította magára a figyelmet a közelmúltban. A Fazekas Mihály Gimnázium tanulója nemrég érkezett haza Valenciából, ahol az EU Fiatal Tudósok Versenyén első helyezést ért el. Kutatásának témája: a növények hogyan védekeznek speciális szagok kibocsátásával a kártevők ellen.

A kérdést nem botanikai, hanem biokémiai szempontból közelítette meg, "a növényt csak addig látom, amíg beleturmixolom a szerves oldószerbe" - mondta. A verseny után megkeresték egy skóciai egyetemről is, de még nem döntötte el, hogy külföldön akar-e tanulni.

Marketing és türelem

Sikerének kulcsa - a már induláskor is ígéretesnek tartott pályamunka mellett - az, hogy angol nyelven is képes volt a zsűritagok érdeklődését felkelteni jó előadásmódjával. "A marketingről is szólt, de ez így van az életben is" - mondta. Az önmenedzselésben hisz, vég nélkül képes sorolni azokat az állami és céges pályázatokat, ahol érdemes indulni, de sosem mulasztja el a jelentkezést az OKTV-kre (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) sem. Szerinte a kutatóknál is az számít leginkább, hogy milyen publikációkat jelentetnek meg, és az, hogy a szabadalmaikat képesek-e eladni.

Szüleinek nagy türelemre van szükségük, mondja, mert mindig visszavonul, amikor haladni kezd egy-egy kutatással. Ugyanakkor szerinte fontos, hogy a család érdeklődik a munkája iránt, mert ezáltal más laikusoknak is könnyedén tud mesélni kutatásairól. Véleménye, hogy azok a kiemelkedő diákok, akik kívülállóknak képtelenek érthetően beszélni szakterületükről, általában nem is érzik szükségét, hogy mások is megértsék őket, ezért záródnak be saját világukba.

Családjának köszönheti azt is, hogy a tehetséggondozásban élen járó Fazekasba íratták be, miután képességeivel kitűnt abból a XVIII. kerületi általános iskolából, ahová járt. A tantárgyak közül a magyarral gyűlik meg legtöbbször a baja, de ebből is igyekszik előnyt kovácsolni: a tanárral vívott állandó harc fejleszti a tárgyaló- és konfliktuskezelő képességét - mondta nevetve.