Budapest - Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kiemelt feladatának tekinti a hazai és a határon túli magyar tehetséggondozás ügyét.
Az intézet ad otthont a felsőoktatás területén komoly hagyományokkal rendelkező Országos Tudományos Diákköri Tanács tikárságának (OTDT), itt működik az ország 23 középiskolájában és kollégiumában 2000 óta sikeresen működő Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Program (HHTAJTP) irodája. Ugyancsak az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Minőségfejlesztést Támogató Irodája indította el ebben az évben a Kiváló Tehetségek Gondozása (KTG) programot, mely elsősorban az országos tanulmányi-, szaktárgyi versenyeken, diákolimpiákon elért kiválóságok segítését, támogatását tűzi ki célul.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet számos ponton csatlakozik a tehetséggondozás ügyével foglalkozó szervezetekhez, kezdeményezésekhez, így például a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácshoz (Tehetségpontok) és a Magyar Tehetséggondozó Társasághoz. Figyelemmel kíséri az Új Magyarország Fejlesztési Terv kapcsolódó kiemelt projektjeit (Magyar Géniusz zászlóshajó program), és a European Council for High Ability (ECHA) nemzetközi szervezet munkáját.
A tehetséggondozás ügyét szolgálja több, az intézetben létrejött és tervezett kutatás és fejlesztés is, kapcsolódóan az említett OFI szervezeti egységekhez, illetve más, például a Nemzeti Fejlesztési Tervben megvalósult programokhoz.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet az OTDT, a HHTAJTP és a KTG program hagyományos rendezvényei és konferenciái mellett kerekasztal-beszélgetéseken tűzte napirendre a tehetséggondozás témáját az érintett szakmai szervezetek és szakértők bevonásával.
Az intézet e fenti lehetőségeivel egyrészt vertikálisan összeköti az alap-, közép- és felsőoktatás tehetséggondozásának ügyét, másrészt horizontálisan szinergikus kapcsolatot teremt a tehetséggondozásban részt vevő partnerintézményekkel, szervezetekkel.
Képviselő, illetve kapcsolattartó személy- Neve: Tolnai József
- Postacíme: 1051 Budapest, Dorottya u. 8.
- Email-címe: tolnai.jozsef@ofi.hu
- Telefonja: (+36)-1-235-7299
- Mobil: (+36)-30-823-7564
A Tehetségpont tervezett hatóköre és együttműködéseiA Kiváló Tehetségek Gondozása program regionális, komplexen funkcionáló feladatot lát el. Tehetséggondozó kezdeményezései átfogják a magyar oktatás szereplőit az általános iskolától a felsőoktatásig. Célcsoportja a kiemelkedő eredményeket elért tanulók/diákok és az őket felkészítő tanárok.
Célja- a potenciális és a kibontakozott tehetségek közül a kiválóak kiválasztása,
- az egyéni életpályák sikerességének nyomonkövetése,
- fejlődésük akadályainak elhárítása,
- teljesítményük kibontakozását segítő tervszerű beavatkozás a tehetségsegítés iránt eddig is elkötelezett szakemberek és szervezetek, intézmények bevonásával, prediktív feladatot is felvállalva,
- kiemelkedő tanulói és felnőtt tehetségek népszerűsítése, ezzel egyfelől megbecsülést szerezve ennek a rétegnek, másfelől példát mutatva motiválni azokat, akik alkalmasak ilyen kiemelkedő eredmények elérésére, hogy akarjanak ebbe a körbe bekerülni.
Feladataiból és a program fázisaiból adódóan együttműködő partnerei és az együttműködés formái és módszerei sokrétűek, a különböző résztvevői körben folytatott kerekasztal-beszélgetésektől kezdve az alapkutatáson keresztül a pre-kompetitív fejlesztésig.
A Tehetségpont specifikus és konkrét programjaiA program Neuwirth Gábor több évtizedes kutatási adataiból indul ki, mely az elmúlt húsz év országos középiskolai versenyein és a világversenyeken kiemelkedő eredményeket elért diákok adatait vizsgálja, értékeli, s az őket felkészítő pedagógusok munkáját elemzi. E kutatás bővül az alapfokú oktatás és a felsőoktatás eredményeinek feldolgozásával. Tehetség-identifikációja tehát mindhárom korcsoportban az országos és/vagy nemzetközi szintű tanulmányi versenyek eredményei.
A programot szakértői oldalról irányító tanácsadó testület konkrét feladatai az első évben
- A kiválóság kritériumainak kialakítása
- kérdőíves felmérés a kiváló tehetségek és az őket felkészítő legkiválóbb tanárok körében a Mintavételi keretrendszer és az OFI pontok segítségével,
- munkacsoportok létrehozása, melyek a felmérés eredményeinek felhasználásával megalkotnak egy viszonyrendszert
- a már elérhető középiskolás adatbázis javítása a kialakult viszonyrendszer alapján, megjelenése az OFI honlapján.
- Kiválók kritériumainak és kiválasztásának kialakítása.
- A gondozásba kerülés szempontjainak meghatározása.
- A gondozás módszereinek meghatározása.
- A tehetséges fiatalok honlapjának megtervezése (arculat, tartalom, funkció, hozzáférés).
- Az általános iskolai és OTDT adatok feldolgozása, rendszerezése, viszonyrendszer kialakítása.
- Kapcsolati háló kiépítésének megkezdése a versenykiírókkal/szervezőkkel.
- Kapcsolati háló kiépítésének megkezdése a tehetséges gyermekek környezetével.
- Tehetségnapok szervezése.
Pedagógiai szempontokAz Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek, mely az elmúlt évben három intézmény összevonása révén alakult újjá, nagy tapasztalat áll rendelkezésére a tehetséggondozás terén. Az Intézetben dolgozó pedagógus és szociológus kompetenciákkal rendelkező kutató, kutatásfejlesztő és pszichológus kollégák komoly segítséget nyújtanak minden, az Intézetben hagyományokkal rendelkező és most létrejövő tehetséggondozó programnak.
A KTG program számára megtiszteltetést jelentett továbbá, hogy a program szakmai támogatására olyan országosan is ismert tehetséggondozók fogadták el felkérésünket, mint:
- Balogh László, a Debreceni Egyetem tanára, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke
- Baranyainé Réti Gabriella, az OTDK titkára
- Bendzsel Miklós, az Országos Találmányi Hivatal elnöke, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja, a Bolyai Műhely Alapítvány Kuratórium elnöke
- Honyek Gyula, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára, a Fizika Diákolimpiákon résztvevő csapatok vezetője
- Magyarfalvi Gábor, az ELTE-TTK adjunktusa, a Kémia Diákolimpiákon résztvevő csapatok vezetője
- Neuwirth Gábor, ny. egy. docens, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatója, a Tehetségért Mozgalom ügyvezető elnöke
- Pelikán József, az ELTE-TTK oktatója, a Matematika Diákolimpiákon résztvevő csapatok vezetője
- Szakácsné Nemere Györgyi, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közoktatási Főosztályának vezető főtanácsosa
- Tolnai József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet igazgatóhelyettese, az Arany János Programiroda vezetője, a Magyar Tehetséggondozó Társaság tagja
- Zsakó László, az ELTE-TTK oktatója, az Informatika Diákolimpiákon résztvevő csapatok vezetője
Eredményesség és hatékonyságProgramunk hatását egy, az elkövetkező években kidolgozandó megfelelő kontrolling rendszer működtetésével kívánjuk vizsgálni.
A program a tehetségek segítésének, gondozásának formáját a minél szélesebb körben folyó szakmai részvételnek és véleménycserének teret adva, az Intézet meglévő kapcsolatait (Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, Magyar Tehetséggondozó Társaság, Kutató Tanárok Országos Szövetsége, Arany János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesülete, ECHA), és saját OFI-pontok regionális koordinátori hálózatát is bevonva alakítja ki az együttműködést a térség tehetségfejlesztésben közreműködő intézményeivel, civil szervezeteivel, tehetségpontokkal a közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás területén