Budapest - Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet
A
Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szakmai szolgáltatásai között fontos helyet foglal el a tehetséggondozás. Egyik kiemelkedő szakmai szolgáltatásunk a
tehetséggondozó és tanulmányi versenyek szervezése.
A tehetséggondozó versenyeken való részvétel célja, hogy az általános és középiskolás korosztályok átlagon felüli adottságokkal, képességekkel, kreativitással rendelkező tanulói számára kiemelkedési lehetőséget biztosítson, s így társadalmi szinten járuljon hozzá a minőségi, kreatív, humán erőforrás fenntartásához és létrehozásához.
A versenyek lehetőséget biztosítanak egy magasabb szintű megmérettetésre, viszonyítási pontot jelentenek a tanulók ismereteinek, képességeinek, más tanulókkal és a standard szinttel való összevetésére. Valamint iránymutatást adnak a jövőre tekintve a pedagógusok számára is. Az egyéni produktumokban tükröződik az iskolában folyó pedagógiai munka, a pedagógusok szakmai felkészültsége, az oktató munka hatékonysága.
Versenyeinken a fővárosból valamennyi középiskola (108 Gimnázium, 154 Szakközépiskola –és Szakiskola) közel 25. 000 diákja vesz részt. Országos rendezésű versenyeinken szintén magas a részvétel közel 2-3000fő.
Versenyeink felmenő rendszerűek, az iskolai forduló után a kerületi döntőket követően kerülnek be a tanulók a fővárosi, majd az országos döntőbe. A nagy érdeklődést jelzi, hogy a döntők utáni eredményhirdetéseken nem csak a versenyzők és felkészítő tanáraik, rokonaik, hanem érdeklődők, sokszor civilek is szép számmal megjelennek.
A magas színvonalat a neves zsűritagok és a szakma kiválóságainak részvétele biztosítja. Helyszínül igyekszünk bevonni neves kulturális intézményeket, mint pl: Néprajzi Múzeum, Szépművészeti Múzeum stb. A
tehetséggondozó, feltáró és kiválasztó programunkat, vagyis a versenyek rendszerét egész tanévre megtervezzük és a főváros valamennyi iskolájával a tanév elején( szeptember 1-ig) ismertetjük.
Valamennyi
fővárosi középfokú nevelési-oktatási intézmény és
sajátos nevelési igényű tanulók nevelését, oktatását ellátó intézmény rendelkezésére bocsátunk egy –egy
Versenyfüzetet.Képviselő, illetve kapcsolattartó személy:
- Neve: Bondzsér Zita -versenykoordinátor
- Postacíme: 1088Budapest, Vas utca 8-10.
- Email-címe: bondzser.zita@fppti.hu
- Telefon: :338-2156/152 mellék
A versenyprogram összeállításánál figyelembe vesszük az
Oktatási és Kulturális Minisztérium által szakmailag és anyagilag támogatott országos felmenő rendszerű versenyeket- mely intézetünk részére „alapfeladat”- valamint a
fővárosban hagyományosan megrendezett úgynevezett „
tradicionális versenyeket”.
Az iskolák – tanulók - szülők kéréseit folyamatosan szem előtt tartjuk. Az újonnan felmerülő igényeknek megfelelő versenyeket, programokat kínálunk pl. felkészítés versenyekre, tájékoztatás tehetséggondozó programokról stb.
A tehetséggondozás feladatának nemcsak a tanulók felkészítése, hanem az őket tanító tanárok, tanítók segítését is fontosnak tartjuk. Az intézményvezetők és a kollégák véleményeit figyelembe véve
szakmai tanácskozásokat tartunk, melynek a
Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet rendszeresen ad otthont.
Segítjük továbbá a tehetséggondozás, kiválasztás munkáját azzal is, hogy a szaktanároknak, kérésre diákoknak, szülőknek eljuttatjuk az előző versenyév feladatsorait, megoldó kulccsal, mely a honlapunkon is: www. fppti. hu megtalálhatóak.
A
Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, a Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, valamint az Arany-elme Tehetséggondozó Egyesület közötti szakmai megállapodás keretében 2008. szeptemberében elindult az
5H projekt.
A projekt célja: a főváros VII., VIII., IX. kerületében élő, iskola-kezdés előtt álló, tehetséges, hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása, szocio-kulturális helyzetükből adódó lemaradásaik kompenzációja, iskolai beilleszkedésük és érvényesülésük támogatása.
Intézetünk akkreditált pedagógus továbbképzéseket, és szakmai műhelyfoglalkozásokat is szervez. Minden év januárjában megjelentetjük a
Pedagógus továbbképzések és szakmai műhelyfoglalkozások című kiadványunkat.
A pályaválasztási osztályunkon:szakképzett pszihológusaink segítik a tanulókat a pályaválasztásban, a tehetségüknek megfelelő iskola kiválasztásában.
Segítjük az iskolaválasztásban a tanulókat, tanárokat, szülőket és megjelentetjük minden tanévben az
Iskolaválasztás előtt… című kiadványunkat.
Képviselő, illetve kapcsolattartó személy- Neve:Bondzsér Zita -versenykoordinátor
- Postacíme: 1088Budapest, Vas utca 8-10.
- Email-címe: bondzser.zita@fppti.hu
- T.:338-2156/152 mellék
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a tehetséggondozás területén.
Kiváló pedagógiai szakértőkel, pszichológusokkal, kiépített szaktanácsadói rendszerrel, bázisiskolákkal együttműködve magas színvonalú szakmai szolgáltatást nyújt a fővárosban. Igyekszünk kapcsolatot ápolni és újakat kiépíteni más társintézményekkel országos és nemzetközi szinten is.
A Tehetségpont specifikus és konkrét programjai- Akkreditált pedagógus továbbképzések
- Szakmai műhelyfoglalkozások
- Szakmai konferenciák rendezése- pl.: tehetséggondozás témakörében
- Tehetséggondozó és tanulmányi versenyek szervezése
- Minden évben részt veszünk az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiírt országos felmenő rendszerű tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szervezésében.
- Akkreditált tanfolyamokat és műhelyfoglalkozásokat szervezünk (Pl.: tehetséggondozás témakörében valamennyi szakterületen)
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet valamennyi pedagógiai szakértője, pszihológusa és az intézet által koordinált szaktanácsadók. Elérhetőségünk megtalálható az
intézet honlapján.
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet valamennyi dolgozója igyekszik munkáját maximálisan ellátni, kimagasló szolgáltatást nyújtani. Intézményünk pedagógiai szakmai szolgáltatást nyújt, rendezvényeink nyitottak. Örömmel együttműködünk civil szervezetekkel.