18 tehetséggondozó iskola

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium kihirdette a Tehetséggondozó középiskola cím elnyerésére és az azzal járó tehetséggondozói feladatok ellátására kiírt pályázatának eredményét, amelyen 18 iskola nyerte el a középfokú felvételi szempontjából más elbírálást adó tehetséggondozó középiskola címet.

2008. május 29-én az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot hirdetett a Tehetséggondozó középiskola cím elnyerésére és az azzal járó tehetséggondozói feladatok ellátására. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Tehetségsegítő Szervezetek Országos Szövetsége és a Gimnáziumok Országos Szövetsége által delegált tagokból álló bírálóbizottság szakértők bevonásával értékelte a pályázatokat, és a formai és tartalmi feltételeknek való megfelelésre, továbbá az egyes pályázatokban megfogalmazott pedagógiai célkitűzésekre való figyelemmel hozta meg döntését. A benyújtott pályázatok alapján a középfokú felvételi szempontjából a tehetséggondozó középiskolák az alábbi intézmények lettek:

  1. Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
  2. Lovassy László Gimnázium, Veszprém
  3. Eötvös József Gimnázium, Budapest
  4. Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest
  5. ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, Budapest
  6. Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, Balatonalmádi
  7. Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
  8. SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged
  9. Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
  10. Bolyai János Gimnázium, Kecskemét
  11. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém
  12. Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
  13. Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola, Hatvan
  14. I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, Szekszárd
  15. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Szent László Gimnázium és Szakközépiskola Budapest
  16. Városmajori Gimnázium, Módszertani Információs Felnőttképzési Továbbképző és Vizsgaközpont Budapest
  17. Avasi Gimnázium, Miskolc
  18. Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

A pályázaton nyertes gimnáziumoknak gratulálunk!

 

A pályázatokat értékelő bizottságba a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Sarka Ferencet delegálta, akinek értékelését a pályázatról ITT  lehet olvasni.

Tudósítás a tehetséggondozó középiskolákkal kapcsolatos kérdésekről

További hírek »