Tehetségpontok
Budapest - Újbudai Pedagógia Intézet

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET

 

 

 

Az Újbudai Pedagógiai Intézet szakmai segítője a XI. kerület 23 óvodájának és 21 iskolájának. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a pedagógusokkal, és közvetett módon a gyerekekkel is. Intézetünk munkatársai és külső szaktanácsadói nyitott, kreatív emberek, akik számára a tehetséggondozás gyakorlati megvalósítása természetes.

Az Újbudai Pedagógiai Intézet a jövőben tehetségpontot kíván működtetni az alábbi programmal, helyet biztosítva annak megvalósításához.

 

a)      Intézményünk alaptevékenysége a tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szervezése. Ennek során szakmai anyagokkal, feladatlapokkal, szaktanácsadással segítjük az iskolai tehetséggondozást. Évente mintegy 40 kerületi versenyt szervezünk, a kiemelkedő teljesítményű tanulókat díjazzuk, munkáikból kiállítást szervezünk.

b)      Az általunk szervezett pedagógus továbbképzéseken mindig prioritást élvezett a tehetséggondozás. 2005-ben akkreditáltattuk a Herskovits Mária fémjelezte „Tehetséges gyerekek-tehetséges tanárok” című 30 órás tanfolyamot, amelyet eddig több mint harmincan végeztek el a kerületben.

 

 Képviselő, illetve kapcsolattartó személy

 

Neve: Gyurcsó Gyuláné

Postacíme: 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz.

Email-címe: pszk@pszk.hu

Telefonja (mobiltelefon is, ha van): Tel/fax: 381-0664, 06-20-9217-835.

 

 A Tehetségpont tervezett hatóköre és együttműködései

 

Az Újbudai Pedagógiai Intézet hatóköre a XI. kerület, valamint Pest megye földrajzilag kapcsolódó települései.

Partner intézményeink:

        TIT Stúdió Egyesület

        Újbuda Baráti Kör

        Újbudai Nevelési Tanácsadó

A programok szervezésében és végrehajtásában közvetlenül is együttműködő kerületi nevelési-oktatási intézmények:

        Ezüstfenyő Óvoda

         Neszmélyi Úti Óvoda

         Ádám Jenő Fenntartói Gyakorló Általános Iskola

        Budai Sport Általános Iskola

        Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola

Programunkat támogató, segítő szakemberek:

        Herskovits Mária pszichológus, a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke

        Heimann Ilona egyetemi oktató, ELTE PTK

        Szénási Istvánné kerületi tantárgygondozó, a Magyar Tehetséggondozó Társaság titkára

        Laczka Mária tanító, tehetségfejlesztő szakértő

 

 

 

A Tehetségpont specifikus és konkrét programjai

 

Óvodásoknak, tanulóknak

a)      Az alábbi tehetségek felismerése, azonosítása a lehető legkorábbi időpontban, folyamatosan:

        Korán megmutatkozó, nem-specifikus intellektuális tehetség;

        Szociális-társas tehetség;

        Kreatív képzőművészeti és zenei tehetség;

        A veszélyeztetett tehetség (alulteljesítés, részképesség-zavar, magatartási panaszok, rossz szociális, gazdasági helyzet).

 

b)      Fejlesztő programok

        Az iskolai és kerületi versenyeken jól teljesítő gyerekeknek nyári fejlesztő programok – az erre valók továbbküldése a kutdiák-ba;

        Komplex természettudományos és környezetvédelmi versenyek szervezése;

        Nyári képzőművészeti, zenei és egyéb táborok szervezése;

        Gazdagító programok a kiválasztott (5-14 éves) tehetség ígéreteknek részben ingyenesen, a szociálisan rászorulóknak ingyen.

Pedagógusoknak

        60 órás továbbképzések (A meglévő 30 órás program továbbfejlesztésével és akkreditáltatásával);

        Szupervíziós, problémamegbeszélő csoport tehetséggondozó programokat vezető pedagógusoknak (a program akkreditáltatásával)

 

Az évente megrendezésre kerülő Újbudai Pedagógiai Napokon szekcióüléseket tartunk a tehetségfejlesztésről, ahol beszámolunk az eredményekről, és módszertani bemutatót tartunk.

A Magyar Közoktatás Napja tiszteletére szervezett kerületi fórumon évről-évre lehetőséget biztosítunk a tehetségfejlesztéssel foglalkozó pedagógusoknak eredményeik bemutatására.

 

Pedagógiai és pszichológiai szempontból is megfelelő segítség

 

A Tehetségpont munkáját közvetlenül segítők:

        Dr. Heimann Ilona pedagógus;

        Herskovits Mária pszichológus;

        Szénási Istvánné és

        Laczka Mária tanárok, akik elvégezték a 2 éves tehetségfejlesztő szakot;

        Az Újbudai Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértői és előadói.

 

Anyagi fenntarthatóság, önfenntartás

 

a)      A tanulmányi és tehetséggondozó versenyek megszervezése, finanszírozása, a pedagógusok felkészítése, feladatlapok, segédletek készítése az intézmény költségvetéséből

b)      Akkreditált tanfolyamaink költségtérítésesek, amelyekre érdeklődés esetén minden kerületből, vagy Pest megye hozzánk közel lévő településeiből szívesen fogadunk kollégákat, vagy kérésre kihelyezett tanfolyamot szervezünk.

c)      A tehetséggondozás, tehetségfejlesztés témakörében szakmai segédanyagokat adunk ki.

d)      Törekszünk arra, hogy minden iskolában legyen olyan kolléga, aki a témával kapcsolatos információt közvetíti.

e)      Konferenciát rendezünk, akár fővárosit is, amelyhez megszerezzük a kerületi önkormányzati képviselők támogatását.

f)        Tehetséggondozó műhelyeket működtetünk.

 

 

  

Tehetséggondozó munkánk eredményességének és hatékonyságának felmérését és növelését a szupervíziós csoport működtetésével, valamint a kiválogatott gyerekek fejlődésének követésével kívánjuk megvalósítani.

  

A programokat vezető pedagógusok közvetlen kapcsolatot tartanak a gyerekek pedagógusaival, szüleivel, a programokat szakértő pszichológussal és az Újbudai Pedagógiai Intézet koordinátorával.