Lehetőség nélkül a tehetség nem sokat ér (Helyőkeresztúr - IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvodában)

Lehetőség nélkül a tehetség nem sokat ér

A Tiszaújvárosi Kistérségi Társuláshoz tartozó 16 oktatási intézmény egyike a hejőkeresztúri IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, amelynek vonzáskörzete Hejőkeresztúr, Hejőszalonta és Szakáld községek.
Az iskola tanulói létszáma már évek óta 250 körül mozog, viszont a roma és nem roma tanulók arányában fokozatos változás figyelhető meg, amelynek egyik jele, hogy az 1990-es évek 27%-os roma tanuló aránya mára 50%-ra emelkedett. Jellemző továbbá, hogy a tanulók 72%-a hátrányos helyzetű, 10%-a állami gondozott és 10%-a sajátos nevelési igényű.
Az iskola nagy hangsúlyt fektet a tanulók képességének kibontakoztatására, amelynek célja a tanulók kulcskompetenciáinak fejlesztése a nevelő-oktató munka során. Egyre növekvő mértékben kívánunk teret adni a közös élményszerzésnek, amelynek egyik hatékony eszköze a logikai és táblajáték-foglalkozások.
A logikai- és táblajáték-foglalkozások fő célkitűzései között szerepel a gyerekek értelmi képességének, fejlesztése, a szabadidő igényes, tartalmas eltöltése, a társas élet, a szociabilitás erősítése, a rendszeres megmérettetés, versenyzés és a hagyományápolás. A játék élmény, élvezet, az örömszerzés, a lelki egyensúly alakítója, fenntartója.


A matematikában a logikai játékok segítségével sikereket érünk el.

A célszerű, új fogalmak alkotása, az összefüggések felfedezése és az ismeretek feladatokban való alkalmazása fejleszti a kombinatív készséget, a kreativitást, a problémahelyzetek önálló, megfelelő önbizalommal történő megközelítését, megoldását. Úgy véljük, hogy a táblajátékok alkalmazása hozzájárul az iskola kompetenciamérésen elért kiváló eredményéhez. Minden sikernek a jellegzetessége, hogy a gyerek hite megerősödik önmagában. A siker növeli a személyiség önmagába vetett hitét. Az iskolának abban van óriási felelőssége, hogyan fejleszti a gyerek képességeit, hogyan fejleszti önértékelését, önbizalmát, illetve hogyan idomítja viselkedését.
A képességek kibontakoztatásának egyik útja a tantárgyi előrehaladás segítése, és ezen keresztül az önbizalom növelése. A célunk annak tudatosítása, hogy a teljesítmény kitartó munkával növelhető és tartóssá tehető. Ennek egyik eszköze a különféle versenyeken való megmérettetés.

Az iskolának a szaktárgyi felkészítés mellett a személyiségfejlesztésre is gondot fordít.
A gyermek attól sikeres, hogy átéli, érdemes próbálkoznia, érdemes keresnie azt az utat-módot, ahogyan a céljait elérheti, és hinnie abban, hogy ezt az utat meg is találja.
A személyiségnevelés lényege a játéktevékenység feltételeit és kereteit alkotó pedagógiai helyzetek kialakítása és ezen helyzetekben tervezett tevékenységek megvalósítása.
Nevelési célok között szerepel az intellektuális képességek fejlesztése mellett a különböző viselkedésformák kialakítása, mint amilyen a nyerő és vesztő helyzetek, a kitartás, az elszántság, a célorientáltság, a merészség, a kockázatvállalás és megfontoltság, a határozottság, a felelősség vállalás vagy a szabályok betartása. Ide soroljuk a kudarctűrés, türelem, kapcsolatteremtés, empátia, együttműködés, udvariasság, fegyelmezettség, rendszeretet és nem utolsó sorban a sikerorientáltság, talpraesettség fejlesztését is.


A logikai játékok jól használhatóak a konfliktushelyzet kezelésénél, a gyerekek között zajló folyamatokban, amelyben érdekek, értékek, nézetek, szándékok kerülnek egymással szembe nyílt – tevékenységekben is megnyilvánuló – vagy rejtett – tudati, érzelmi szint – formájában. Segítenek a közösségi normarendszer értékrendjének, és ezzel összefüggésben a személyiség kibontakoztatásának, harmonikus fejlődésének optimális fejlesztéséhez, miközben magatartásuk, a környezetükhöz való viszonyuk harmonikussá válik. Mindennapjaikat átszövi a meggyőződéssé érlelődött ismeret, a pozitív szándék és akarat és a normáknak megfelelő szokások. Segítségükkel megvalósítható a gyerekek tetteinek céltudatos és tervszerű alakítása, illetve a gyerekek számára mindazoknak a társadalmi pedagógiai feltételeknek a biztosítása, amelyek lehetővé teszik, hogy a személyiséget sokoldalúan kifejlesszük, képességüket lehetőségeiknek felső határáig kiműveljük.
A készségjellegű cselekvések kiépülése maga után vonja a szokások kialakulását. A gyerekek az ismétlődő játékhelyzetekben erős belső késztetést éreznek arra, hogy az elsajátított módon cselekedjenek, tehát a folyamat lényege a dinamikus sztereotípia. Amennyiben a szokásos cselekvés végrehajtása akadályba ütközik hiányérzet, nyugtalanság érzete támad, ám ha a gyerekek következetesen helyes viselkedési módokat tanúsítanak, az a helyes magatartáshoz vezet. Ugyanakkor a helyes viselkedés elsajátítása hatással van az alkalmi viselkedésre, befolyásolja, meghatározza azt.


A táblajátékok és táblajáték feladványok mellett a palettát színesítik a kártyajátékok, keresztrejtvények, sík-és térbeli kirakó játékok, dobókockás játékok és a logikai rejtvények is.
A táblajáték alkalmazásának egyik nagy hozadéka a csapatmunkára való alkalmasság kifejlesztése, amelyben elsősorban a kommunikációs- és elemző készség kap helyet.
A táblajáték népszerű tevékenység, a foglalkozásokon megfordul az iskola tanulóinak fele. A tanulói csoport összetétele igen vegyes képet mutat: kiváló képességűek és felzárkóztatásra szorultak, kicsik-nagyok, kiválók-gyengébbek egyaránt.


Nevelési célunk, hogy biztonságos, derűs légkörben egyéni képességeiknek megfelelően fejlesszük a gyermekeket az életkoruknak legmegfelelőbb eszközzel, a játékkal. Emellett konkrét célunk, hogy az alapoktatás befejezésével a gyermekek legyenek életkoruknak megfelelően önállóak, magabiztosak, legyenek képesek gondolataikat érthetően közölni, tudjanak a közösség elvárásaihoz megfelelően alkalmazkodni, érzelmeiket szocializált formában kifejezésre juttatni. Legyenek derűsek, bizakodóak és egymást elfogadóak
A táblajáték foglalkozások színvonala nagymértékben megnőtt a Magyar Táblajátékosok Társasága Egyesületével (MTTE), annak elnökével való kapcsolat felvétele után. Az iskolában minden évben közös táblajáték-versenyt rendezünk, amelyen szülők, diákok, tanárok egyaránt részt vesznek. Néhány játékban évek óta országos versenyeket rendezünk, amely megmérettetéseken gyerekeink rendszeresen dobogós helyezést érnek el.

Kovácsné Dr. Nagy Emese